Karácsonyi díszterítés

Szerző: 2020. dec. 23.

DÍSZTERÍTÉS A ZERO WASTE JEGYÉBEN!

VALAMI RÉGI… VALAMI ÚJ… VALAMI ÜNNEPI ÉS VALAMI PIROS

Valami régi… valami új… valami ünnepi és valami piros

Aczél Zsuzska tavaly alapította Zalaszentgróton a MayFly Rendezvényházat ahol a színes esküvőkön, családi eseményeken túl egyedi és stílusos dekorációval is elkápráztatja a vendégeit. Idén arra kértük adjon nekünk is ötleteket a karácsonyi asztal felterítéséhez.

Ez az év kicsit más volt, mint az eddigiek. Sokunkat megtanított jobban értékelni azt, amink van. Ezért is gondoltam úgy, hogy meglévő dekorációs alapanyagok felhasználásával fogok egy újragondolt ünnepi terítéket készíteni, mely kicsit megidézi a múltat és vissza repít bennünket a gondtalan gyermekkorba. 

Ne pazaroljunk!
A zero waste szellemiségben idén meglévő és a természetben gyűjtött anyagokkal dolgozzunk.

Arra buzdítom Önöket is, hogy nosztalgiázzanak, keressék elő az elfeledett ünnepi díszeket, majd tegyenek egy nagy sétát a természetben és gyűjtsenek terméseket (fenyőgally, borostyán és termése, dió, toboz stb.) az ünnepi asztal dekorálásához. Ezt követően, ha áthűlve hazatérnek melegítsék át testüket egy pohár meleg teával vagy forralt borral. Ezután következhet a talán leginkább lélek melengető program, a közös sütés élménye. Ehhez az egyik legideálisabb választásnak a mézeskalácsházat tartom, hiszen minden benne van, ami igazán a karácsonyt szimbolizálja: a méz, a fahéj, a szegfűszeg és az illat, ami belengi tőle az otthont. 

Méz, fahéj és szegfűszeg illatú mézeskalács házikó amely nemcsak megjelenésével, de aromáival is az ünnepet szimbolizálja.

Hisz ezekben a baljós időkben vissza húz a szívünk a természetbe, de mivel kint egy kicsit hideg lenne vacsoránkat elkölteni, így meginvitáltam “természetanyát” az asztalunkhoz és ő elhozta kincseit, melyekből jórészt kézzel és szeretettel készült el a végleges kompozíció. 

Egyszerű mégis stílusos

Talán nem vagyok túlzó, ha azt mondom, rég szomjaztuk ennyire, hogy igazán szeretetteljes és meghitt legyen a karácsony szeretteink körében. Ehhez járul hozzá az ünnep fényét emelő dekoratív asztal, melyről már csak az ínycsiklandó finomságok hiányoznak. 

Idén keresgéljünk a természetben a karácsonyi dekorációhoz

Kívánom, hogy teljen meg az Önök asztala roskadásig finomabbnál-finomabb ételekkel és szívből kívánok békés ünnepi készülődést és áldott karácsonyt mindenkinek! 

További infok a MayFly Rendezvényházról itt olvashatók:
https://www.facebook.com/mayfly.rendezvenyek

Jövőtervező műhely

A jövőtervező műhely két készből állt. Az első részében a projektben részt vett személyek, polgármesterek és segítők beszélték át az elmúlt évek eredményeit, tapasztalatait. A projekt szakmai vezetője prezentációval egybekötött beszámolót tartott a jelenlevőknek,...

Hagyományok újra, új köntösben (tojásfestés)

2023.03.31-én, került sor a negyedik alkalommal a „Hagyományok újra, új köntösben” nevű projekt rendezvényére a Zalaszentlászlói Faluházban. A hagyományos tojásfestés technikája (irókázás, berzselés) sajnos napjainkban már kiveszőben van, egyre kevesebb ismerik az...

Megtörtént disznóvágás

A kisszentgróti Borház udvarán 2023. február 18-án hagyományos disznóvágásra invitáltuk a lakosságot. Ugyanis arra a megállapításra jutottunk, hogy a fogyasztói társadalomba beleszületett gyermekek nagy része – főleg a városban élők – nem tudják, hogyan kerül a hús az...

Disznóvágás a Kisszentgróti Borház udvarán

Hagyományos disznóvágásra hívunk Titeket, a Kisszentgróti Borház udvarára! A disznótor minden fázisát nyomon követhetitek, február 18-án, szombaton, reggel 7 órától! A toros étkeket (a készlet erejéig) adomány ellenében mindenki megkóstolhatja! 14.00 órától -...

Kalandozások a múltban Zalabérben

A Kalandozások a múltban című programsorozatunknak ezzel az elemével folytattuk a ZalabÉrték helyismereti „kincskereső” társasjátékot. Erre a programra elsősorban családok, baráti társaságok jelentkezését vártuk, de az sem maradt ki a játékból, aki egyénileg érkezett,...

Zsiványgödör legendája Dötkön

Dötk település határát érinti a Zalaistvánd-Zalaszentgró közötti vásáros út, amelyen a havi állatvásár forgalma történt. Az út végig az erdőben kanyarog és az út mentén lévő  mély vízmosás-zsiványgödör- kitűnő rejtekhely volt a hírhedt öntörvényű haramiák számára. A...

Kisszentgróti piknik

  szeptember 2-án 3. alkalommal került megrendezésre a kisszentgróti Romtorony piknik. Társadalmi munkát szerveztünk a Romtorony környékének rendbetételére 15 és 17 óra között. Változatos programokkal készültünk, hogy minden generáció megtalálja a számára...

Ifjúsági fórum

2022 június 03.-án került sor a régóta tervezett és többször meghiúsult zalasezntgróti ifjúsági fórumra. Ezt a fórumot azért hívtuk össze, hogy a fiatalok el tudják mondani a város vezetőinek, a város ifjúságával foglakozó szakembereknek, és egyesületi vezetőknek az őket foglakoztató dolgokat, illetve ezekből fakadó gondjaikat.

Szomszédolás

Eötvös utca: Májusfa állítás-és kitáncolás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás